Stokesia laevis ’Blue Star’ – Olajbóbita (stokes-búzavirág)

Termesztőedényes búzavirág: 1,5-2 lit. cserepes: 1990 Ft/db Akció! 3 db 4470 Ft. Készletről azonnal elvihető.

A stokesia legújabb az általam nagyon ajánlott gyönyörűségek között. Bőséges virágzás, kevés karbantartás. Rajongásom tárgyát kettő éve fedeztem fel egy ismerős kertészetben. Még virág sem volt rajta, de már a kicsike cserépben is látszódott a finom levélzetéről hogy valami csodát rejtegethet. És úgy is lett, bár több mint egy évet kellett várnom hogy megláthassam. Az első példányokat rögtön szétosztottam hogy mindjárt tudjak adni azoknak vásárlóimnak akik velem együtt keresik, kutatják az újdonságokat. Tudtam hogy ha meglátják nálam azonnal szeretnének belőle vinni.

2021. őszére tudtam megtartani és felszaporítani annyira az állományt, hogy láthattam a cserepekben a virágzó töveket. Picike kis tő és hatalmas virágokat hozott. Kevesen tudtak ellenállni azok közül akik akkoriban látogattak el hozzám. A szabadföldbe kiültetett tövek is szépen híztak. A búzavirág nem terjed erőszakosan. Beültethetitek kisebb évelőkertbe is. Kiváló szegély növény, nem lesz túl magas, csinos kis bokor.

Könnyen termeszthető örökzöld kevés igényel, nagy mennyiségű hosszan tartó virágot hoz, vágott virágnak is alkalmas. Termékeny, nem túl nedves talajt kedvel. 60 cm magas, júniustól nyílik kb. három-négy hónapon keresztül  napos helyen. Betegség ellenálló, kártevőkre nem érzékeny.

YouTube
Instagram